|
|
Gary Moore Emlékkoncert a PeCsa Music Hall-ban
Április 4-én, Gary Moore 60. születésnapján emlékkoncertet rendezünk közösen a budapesti PeCsa Music Hall csapatával.

A 2011. február 6-án elhunyt zseniális gitáros lemezei és dalai
generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül
színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues muzsika
meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a
legnagyobbak közé helyezhetjük nevét. Minden ráaggatott szuperlatívusz
illetve emberfeletti jelző ellenére, egy egyszerű gitáros volt, ahogy
saját maga számára is ez volt az egyetlen igaz és felvállalható
státusz. Egyszerű, de a legjobb!

A tavasz kiemelkedő blues/rock rendezvényének fontosságát az a tény is
hangsúlyozza, hogy érthetetlen módon nem kerül megrendezésre hasonló
jellegű koncert Gary Moore hazájában, és mindössze néhány kisebb,
rajongók által szervezett klubkoncert várható a tavasz folyamán
Angliában és Írországban.
A budapesti program és a résztvevők listája folyamatosan alakul, bővül,
de az már így elöljáróban is elmondható, hogy különleges este lesz ez a
gitárközpontú zenék iránt érdeklődő, és természetesen a Gary Moore
munkásságát értékelő közönség számára. Az este során Gary zenésztársai,
barátai, hazai és külföldi tisztelői lépnek majd fel a PeCsa Music Hall
színpadán, de szintén hazánkban üdvözölhetjük majd kedves barátunkat,
Gary testvérét Cliff Moore-t is.
A koncert fő programját Gary Moore utolsó blues zenekarának előadásában
élvezhetjük majd, mely felállás az emlékezetes budapesti koncert
alkalmával is biztosította a tökéletes hátteret Gary Moore
felejthetetlen játékához: Pete Rees, Vic Martin és Steve Dixon. A hálás
és egyben hatalmas kihívást is jelentő gitáros szerepet a nagyszerű
német muzsikus, Henrik Freischlader tölti majd be, kinek neve hazánkban
talán még kevésbé ismert, ám nyugodtan nevezhetjük korosztálya egyik
legjobbjának.
Vendégként csatlakozik majd Cliff Moore, valamint Oroszország egyik
legismertebb blues előadója Sergei Voronov is. Ibizáról érkezik Gary
Moore talán legközelebbi barátja, Ian McDonald, korábbi rádiós
műsorvezető/muzsikus, aki egy rövid akusztikus blokkal készül emléket
állítani további barátok bevonásával. A programot a budapesti T. Rogers
zenekar nyitja majd, de fellép az este során Vámos Zsolt és zenekara
is, ahogy további hazai előadók felbukkanása is elképzelhető.
Fellépő zenészek:
Henrik Freischlader (gitár, ének)
Cliff Moore (gitár, ének)
Pete Rees (basszusgitár)
Vic Martin (billentyűs hangszerek)
Steve Dixon (dob)
Sergei Voronov
Ian McDonald
Harrisen Larner-Main
Vámos Zsolt és Barátai
T. Rogers

Marcus Miller Budapesten.
2012. május 23. - 20:00
Papp László Budapest Sportaréna - Jazz Színpad

Marcus Miller (New York, 1959. június 14.) jazz-zenész, zeneszerző és
producer, elsősorban Miles Davis és David Sanborn basszusgitárosaként
ismert. Miller először klarinéton tanult, játszik basszusklarinéton,
zongorán, szaxofonon és gitáron is.
Miller legfőképpen mint basszusgitáros ismert. Noha szólóiban nem
egyedül ő képviseli azt a játékstílust, melyben a slappelés (a húrok
ütés általi megszólaltatása) a leghangsúlyosabb elem, mégis
emblematikus személyisége ennek az irányzatnak, s játéka is könnyen
felismerhető ezáltal. Fúziós jazz-stílusában így a funky hatása a
legerősebb.
Egyéni és utánozhatatlan játékstílusának sok elemét példaképeitől
ismerhetjük. A hangszer olyan nagyságai, mint Keni Burke, vagy (a csak
nyolc évvel idősebb) Jaco Pastorius meghatározóak voltak Miller
hangszeres fejlődésében. Korai korszakában Miller (sok más tehetséges
társához hasonlóan) szinte teljesen Pastorius stílusában játszott
(érthető, hiszen Jaco személyisége uralta akkoriban a hangszer
megszállottait), később már egyéni hangzásvilágot teremtett.
Miller (akárcsak annak idején Pastorius) Fender hangszeren játszik.
Észak-Amerikán kívül szerte Európában és Japánban koncertezik
folyamatosan. Jelenleg saját zenekarával játszik, elsősorban fúziós
jazzt.

Michael Angelo Batio
2012.június 7.20.00 óra
Pecsa Music Club

Michael Angelo Batio elsősorban szélsebes pengetéstechnikájától
hírhedt, de emellett játékában ugyanúgy megtalálhatók jazz, mint
neoklasszikus elemek. Határozott dallamérzékkel bír, zeneszerzői
képességei révén pedig játéka nem csap át öncélúba. A tappingelés során
használt "fent-lent" technikája egyedinek számít a gitárosok világában.
Saját "találmánya" a dupla gitár, amit gyakran használ koncertjein, de
stúdióban sosem. A négy nyakú "quad" gitárt is az ő kérésére
fejleszették ki. A hangszert egy El Pasoban tartott Nitro koncerten
ellopták, de a Dean cég újat gyártott belőle. Dean gitárokat és
Marshall erősítőket használ, valamint Boss és T-Rex effektpedálokat.

Rock Napja
Ünnepeljük meg együtt a rockzenét
2012.junius.16.


G3 Budapesten: jön Satriani, Vai és Morse
Idén nyáron újra hazánkban, a Papp László Budapest Sportaréna színpadán
játszik a G3 formáció, ami hagyományosan napjaink legjobb gitárosait
sorakoztatja fel. Az alapító Joe Satriani mellett Steve Vai és Steve
Morse mutatja be virtuóz gitárjátékát augusztus 1-jén. A koncert három
különböző zenekar előadásából áll majd, amik egyenként 40-45 percig
tartanak majd, az est végén pedig közös G3 Jam is lesz.

A G3-at Joe Satriani alapította 1996-ban. Kezdetektől fogva számos
remek gitárművészt vonultatott fel: Steve Vai, Eric Johnson, Kenny
Wayne Sheperd, Yngwie Malmsteen, John Petrucci, Robert Fripp, Paul
Gilbert, Uli John Roth, Michael Schenker, Adrian Legg mind játszottak a
formációban. Budapestre először 2004-ben jutott el a G3 Satrianival,
Vai-jal és Fripp-pel. Az idei leosztásban a modern rockgitározás két
legnagyobb mesterének társa Steve Morse, a Deep Purple és a Dixie Dregs
virtuóza lesz.

Steve Morse amerikai gitáros és zeneszerző. Leginkább a The Dixie Dregs
alapítójaként ismert, valamint a Deep Purple legújabb tagja. Morse
karrierjét különböző zsánerek ölelik körül, mint a rock, country, funk,
jazz klasszikus zene és ezek fúziói. Szóló karrierjéhez tartozik egy
rövid munkafolyamat a Kansas-szal a '80-as évek közepén. Morse-t a
világ egyik legkeményebben dolgozó gitárjátékosaként tartják számon.
Ismert sokrétű zeneszerzői készségeiről és virtuóz gitárjátékáról. A
Guitar Player magazin öt éven keresztül a legjobb gitárossá
választotta. Negyvenhét album után továbbra is feszegeti a zenei
határokat.

A Grammy-díjas gitárvirtuóz, Steve Vai igazi lélegzetelállító tehetsége
elismert a rockvilágban. Kezdve 1989-es Passion And Warfare című
albumával, hosszú évek óta arra használja a zenét, hogy mikroszkópként
lásson bele az emberi lelkekbe, egyenlő hangsúlyt fektetve a "sötét" és
a "világos" oldalakra. Vai a Berklee-n végzett 1979-ben, 2000-ben pedig
a zene doktorává avatták. Először 1980-ban lépett reflektorfénybe, mint
Frank Zappa gitárosa. Vai kitörölhetetlen zenei hatása
szólókarrierjének ideje alatt vált bizonyossá, amely során nagyon
sokban inspirálta a mély spirituális elkötelezettsége, melyet a
zenéjében tökéletesített. "A legfontosabb dolog az életemben, hogy
megpróbáljam elérni a lelki egyensúlyt, mert minden abból ered" –
magyarázta egyszer. Vai egyik legfontosabb jótékonysági tevékenységét a
Make A Noise Alapítványnál fejti ki, melyet Richard Pike-kal alapított
1988-ban. A szervezet célja hangszerek és zenei tanulmányok
finanszírozása fiatal tehetségek számára. Vai a NARAS-ban (National
Academy of Recording Art and Sciences) végzett munkáját is nagyon
fontosnak tartja, ahol nemrégiben igazgatósági tagnak választották.
Korunk egyik legnagyobb gitárhőse mind a szakma, mind a közönség
egybehangzó véleménye szerint az amerikai Joe Satriani. A '80-as évek
második felétől aktív gitáros eddig 11 stúdióalbumot jelentetett meg, a
sorlemezek mellett koncertalbumok és válogatáslemezek teszik teljessé
az eddigi életművet. Satriani turnézott többek között Mick Jaggerrel, a
Deep Purple-lel. A gitáros tanítványai közé tartozott Kirk Hammett
(Metallica), Steve Vai és Larry LaLonde (Primus). Több mint huszonöt év
telt el azóta, hogy a gitár fenomén Joe Stariani sokkolta a világot Not
Of This Earth című bemutatkozó szólólemezével. Álomszerű karrierje a
tanárként megszerzett hírnévvel kezdődött és a legnagyobb gitárosként
folytatódott. Több mint 10 millió eladott lemezzel, 14 Grammy
jelöléssel, három platina DVD-vel, a történelmi G3 formációval a háta
mögött Satriani példa nélküli személyiség.
|
|











|